Ugrás a tartalomra
Lonicera tatarica cserje páros rózsaszín és fehér csöves virágokkal tojásdad zöld levelek között
Fotó: NY State IPM Program at Cornell University from New York, USA (CC BY 2.0)
6 perc olvasás

Tatár lonc

Lonicera tatarica

Család · Caprifoliaceae

Rózsaszín virágok, piros bogyók és üreges bélszövet: így ismerd fel, metszd és kezeld a Lonicera tataricát, és miért korlátozzák egyes térségekben.

Könnyű Teljes napfénytől félárnyékig Megerősödésig átlagos nedvesség; megállapodva tűri a száraz időszakokat Az ASPCA nem listázza macskákra, kutyákra vagy lovakra; a bogyók nem emberi vagy háziállati fogyasztásra valók

Lonicera tatarica

Növényprofil

  • ÖntözésKevésÖntözés 10 naponta
  • FénykitettségRészleges napsütés
  • Télállósági zónaUSDA 3–8

Növekedés

Család
Caprifoliaceae
Életciklus
Évelő
Növekedési sebesség
8/10
Kifejlett méret
240–370 cm
Virágzás
Páros, rózsaszín, néha fehér, csöves virágok késő tavasszal, majd piros bogyók nyáron
Szaporítás
  • Mag
  • Dugvány
  • Bujtás

Nyugalmi időszaklombhullató, télen csupasz

Kifejlődési időnéhány erőteljes növekedési szezon alatt eléri a teljes méretet

Talaj és éghajlat

Talajtípusok
vályog, agyag, homok, átlagos, jó vízelvezetésű kerti talaj
Szárazságtűrés
Igen

Fény és elhelyezés

Származás
Kelet-Európától Közép-Szibériáig, valamint Északnyugat- és Északkelet-Kínáig
Hová tedd
  • nyílt, napos szegély
  • sövény vagy takaró ültetés
  • szélfogó ültetés
  • erdőszél (ahol nem korlátozott)

Biztonság

Háziállatbarát
Nem

MérgezőségAz ASPCA nem listázza macskákra, kutyákra vagy lovakra; a bogyók nem emberi vagy háziállati fogyasztásra valók

Invazív fajaz Egyesült Államok északi és nyugati részének egyes területein meghonosodott és invazívnak minősített; ültetés előtt nézz utána a helyi szabályoknak

Adatok forrásaGBIF Backbone Taxonomy: Lonicera tataricPlants of the World Online (Kew): LoniceMissouri Botanical Garden Plant Finder: University of Maryland Extension: Nem ősUniversity of Illinois Extension Hort An

A Lonicera tatarica két nagyon eltérő helyzetben bukkan fel: tudatosan vásárolják egy európai kertbe ívelő, rózsaszín, csöves virágú hajtásaiért, vagy már megtelepedve találják egy kerítés mentén vagy erdőszélen Észak-Amerikában, ahol olyan sikeresen elterjedt, hogy több állam ma már korlátozza az értékesítését. Egy gyors módja az azonosítás megerősítésének virág nélkül: törj le egy fiatal hajtást, és a belsejében a bélszövet üreges, nem tömör, ezt a tulajdonságot megosztja a többi eurázsiai bokorlonccal, amelyekkel leggyakrabban összetévesztik. A virágok párosával nyílnak a levélhónaljakból késő tavasszal, nyár közepére kis piros bogyókká válnak, amelyeket a helyi madarak napokon belül lecsipegetnek. Bármi hozta is ezt a cserjét a kertedbe, az első két kérdés, amelyre érdemes válaszolni: melyik loncod van valójában, és olyan-e, amelyet meg akarsz tartani.

A tatár lonc felismerése a Morrow-lonchoz és az amúri lonchoz képest

A mérsékelt égövben szerte ültetett és elvadult három eurázsiai bokorlonc, a Lonicera tatarica, a L. morrowii és a L. maackii, annyira hasonlít, hogy kertészek és területkezelők rendszeresen összekeverik őket, hibridjük, a L. x bella pedig tovább elmossa a különbséget. A megbízható megkülönböztető jegy a textúra: a tatár lonc levelei, szárai és virágszárai kopaszok vagy majdnem azok, míg a Morrow-lonc leveleinek fonákja puha, nemezes, az amúri lonc lombja pedig kissé pihés és hosszabb csúcsban végződik. A virágszín is segít: a L. tatarica általában rózsaszínen nyílik, ritkán fehéren, mint az 'Alba' fajtánál, míg a Morrow- és az amúri lonc is fehéren nyílik és sárgára fakul, az amúri nagyobb, fásabb cserjén. Ha ez sem dönt, vágj el egy fiatal szárat: mindhárom faj, az észak-amerikai őshonos loncokkal ellentétben, üreges barna bélszövettel rendelkezik a közepén, ez az egyik leggyakrabban idézett terepi jegy az invazív eurázsiai Lonicera és az őshonos lonc megkülönböztetésére.

Őshazája és miért szökött ki a kultúrából

A tatár lonc őshonos területe Kelet-Európától Közép-Szibérián át Északnyugat- és Északkelet-Kínáig terjed, hideg kontinentális vidék, amely megmagyarázza, miért viseli az olyan teleket, amelyek a kevésbé télálló dísznövényeket elpusztítják. Észak-Amerikába szívós, gyorsan virágzó sövény- és szélfogónövényként hozták, és pontosan azt tette, amire kiválasztották: gyorsan nőtt szegény talajban, megbízhatóan virágzott, és félárnyékban is termést hozott. A probléma a termés. A madarak megeszik a piros bogyókat, és a magokat jóval a kerítésen túlra viszik, így a tatár lonc azóta az Egyesült Államok északi és nyugati részének nagy részén meghonosodott, ahol számos államban invazívnak minősítik. Mindez nem változtat azon, hogyan viselkedik a növény egy európai szegélyben, ahol egyelőre régimódi, igénytelen virágzó cserje marad, nem szabályozott faj.

Hely, talaj és télállóság

Ahol még tudatosan ültetik, a tatár lonc nagyon keveset kér: teljes napfénytől félárnyékig terjedő helyet és átlagos, közepesen nedves, ésszerű vízelvezetésű talajt. A szegény, száraz talajt jobban tűri, mint a legtöbb virágzó cserje, és nem válogat a pH-ban, részben ezért telepszik meg olyan könnyen útszéleken és régi parlagokon. Az USDA 3-8 zónáiban télálló, a kemény kontinentális teleket visszafagyás nélkül viseli, és ugyanaz a hidegtűrés, amely hasznossá teszi szélfogóként kitett északi kertekben, tette lehetővé, hogy ellenőrzés nélkül terjedjen, amint hasonló éghajlatra jutott Észak-Amerikában. A fiatal növény általában néhány erőteljes növekedési szezon alatt eléri a kifejlett 240-370 cm magasságát, kifelé ívelve, nem egyenesen állva, ezért már az elején adj neki helyet, ne azzal számolj, hogy állandó nyírással kicsi marad.

Virágok és bogyók

A páros, csöves virágok késő tavasszal az előző évi hajtásokon nyílnak a levélhónaljakból, általában tiszta rózsaszínen, de néha fehéren, mindegyik pár a saját rövid szárán ül, nem a szárcsúcson csoportosulva. Enyhén illatosak, de a látvány a mennyiségről szól: egy kifejlett cserje teljes virágzásban két-három hétig tövétől csúcsáig borítva lehet. A beporzott virágokból nyár közepére kis, kerek, élénkpiros bogyópárok duzzadnak, és ezek, nem a virágok végzik a növény terjesztési munkáját. A madarak gyorsan lecsipegetik a termő cserjét, ami rövid életűvé teszi a látványt, ha téli dísznek reméltél, és pontosan ez a mechanizmus felelős a cserje elterjedéséért sövényekbe és erdőszélekre, messze bármilyen kerttől.

Elhanyagolt cserje metszése

Magára hagyva a tatár lonc sűrű, ívelő vesszőbozóttá sűrűsödik, és egy érintetlen példány tíz-tizenöt év után szemmagasságban általában több vessző, mint virág. A megújító metszés jobban működik, mint a nyírás: minden késő télen vágd vissza a legidősebb, legvastagabb vesszők harmadát tőig, így állandó utánpótlás marad a fiatalabb fából, amely a legszabadabban virágzik, és megakadályozod, hogy a cserje alul csupasz lábú legyen. A súlyosan elhanyagolt növény a kemény megújító vágást is tűri, amikor a teljes vázat késő télen 15-30 centiméterre vágod vissza; egy szezonig csonknak fog látszani, de erőteljesen újrahajt, és általában két éven belül újra virágzik. Amit kerülj: a szoros sövényformára nyírást évente, ami a virágzó fa nagy részét feláldozza, a belsőt azzal a sűrű, puha új hajtással tölti meg, amelyet a kártevők kedvelnek, és olyan növényt eredményez, amely többnyire zöld fal és nagyon kevés virág.

Loncboszorkányseprű-levéltetű

A tatár lonc az egyik legfogékonyabb faj a loncboszorkányseprű-levéltetűre, a Hyadaphis tataricae-ra, a Lonicerára specifikus kártevőre, amely tojásként telel a hajtásokon, és a rügyfakadás körül kel ki. A táplálkozása egy anyagot juttat a növekvő csúcsba, amely megállítja a hajtás megnyúlását, és arra kényszeríti a szunnyadó rügyeket, hogy egyszerre fakadjanak ki, így létrejön az apró, felfelé hajtott levelek sűrű, deformált gubanca, amely a problémának a nevét adja. A kialakult boszorkányseprűk maguktól nem szűnnek meg, még azután sem, hogy az őket okozó levéltetvek eltűntek, ezért az egyetlen valódi megoldás a deformált növekedés kivágása a nyugalmi időszakban, jóval vissza az ép fába. Egyes nevesített válogatások, köztük az 'Arnold Red', hasznos ellenállást mutatnak, és érdemes őket választani a névtelen magoncból nőtt cserje helyett ott, ahol ez a levéltetű már gyakori a közeli loncokon.

Ültesd, vagy válassz őshonos alternatívát

Bevezetett elterjedésének nagy részén ez már nem egyszerű igen. Mivel a madarak olyan hatékonyan terjesztik a bogyókat, egyetlen kerti cserje is új növényeket magozhat jóval a telekhatáron túl, és számos észak-amerikai joghatóság ma éppen emiatt ellenzi vagy korlátozza az új ültetéseket. Ahol ez érvényes, a szaktanácsadó szolgálatok általában olyan őshonos cserjék felé irányítják a kertészeket, amelyek ugyanazt a kerek, virágzó sövényszerepet töltik be hasonló terjedési kockázat nélkül, köztük őshonos kányafák és más, regionálisan őshonos, hasonló méretű cserjék, saját madárbarát terméssel. Európa azon részein, ahol a tatár lonc egyszerűen régi, ismerős kerti növény, nem szabályozott faj, a hasznosabb óvintézkedés helyi: szedd le a bogyókat vagy távolítsd el az elnyílt virágokat erdőszélek és sövények közelében, ha jobban szeretnéd, hogy pontosan ott maradjon, ahová ültetted.

Megosztás

Teszteld a növényismereteidet

Koppints a kártyára, hogy megfordítsd, és megtudd a választ.

A tatár lonc vesszeinek tömör a bélszövete, mint a legtöbb őshonos észak-amerikai loncnak. Koppints a válaszért
A vesszeinek üreges barna bélszövete van, ez az egyik szokásos terepi jegy, amellyel az eurázsiai bokorloncokat megkülönböztetik a tömör bélszövetű őshonos fajoktól.
Levelei, szárai és virágszárai nagyrészt kopaszok, ami segít megkülönböztetni a Lonicera morrowii nemezes leveleitől. Koppints a válaszért
A L. morrowii levelének fonákja puha, nemezes textúrájú, míg a L. tatarica kopasz vagy majdnem az, ez a két faj közötti fő terepi különbség.
A Lonicera tatarica Észak-Amerikában őshonos. Koppints a válaszért
Őshonos területe Kelet-Európától Közép-Szibérián át Északnyugat- és Északkelet-Kínáig terjed (Plants of the World Online).
A loncboszorkányseprű-levéltetű, a Hyadaphis tataricae, törpe, behajtott új hajtásokat okoz ezen a fajon. Koppints a válaszért
Ez a Lonicerára specifikus levéltetű anyagot juttat a növekvő csúcsokba, amely megállítja a hajtásokat, és a szunnyadó rügyeket egyszerre fakadásra kényszeríti, sűrű boszorkányseprűt hozva létre.
A piros bogyókat evő madarak a fő oka annak, hogy ez a cserje Észak-Amerikában vadon élő területekre terjedt. Koppints a válaszért
A madarak lecsipegetik a bogyókat, és a magokat jóval a kertek határain túlra viszik, így honosodott meg a faj az Egyesült Államok északi és nyugati részének nagy részén.

Hírlevél

Évszakos tippek a növényeidhez

Rövid, gyakorlati e-mailek minden évszakváltáskor: mit érdemes öntözni, átültetni, metszeni vagy megvédeni, a megfelelő időben. Ingyenes, spam nélkül.

Köszönjük!

A feliratkozásodat rögzítettük. Hamarosan találkozunk a postaládádban.

Források

A kalauz elkészítéséhez felhasznált hivatkozások

Hasonló növények