Ugrás a tartalomra
Közelkép egy jakabnapi aggófű (Jacobaea vulgaris) virágfejéről: lapos ernyős sárga, százszorszépszerű virágok látható sugárvirágokkal sötétzöld lombozat előtt
6 perc olvasás

Jakabnapi aggófű

Jacobaea vulgaris

Család · Asteraceae

A jakabnapi aggófű (korábban Senecio jacobaea) pirrolizidin-alkaloidjai miatt mérgező a lovakra, az Egyesült Királyságban kártékony gyom. Felismerés és irtás.

Könnyen nő, nehezen irtható Teljes napfény; nyílt gyepen, dűnéken és útszéleken él Megerősödés után szárazságtűrő; termesztési öntözés nem kell Mérgező lovakra, szarvasmarhákra, kutyákra és macskákra a májkárosodást okozó pirrolizidin-alkaloidok miatt

Jacobaea vulgaris

Növényprofil

  • ÖntözésKevésÖntözés 10 naponta
  • FénykitettségTűző nap

Növekedés

Család
Asteraceae
Életciklus
Kétnyári
Növekedési sebesség
7/10
Kifejlett méret
15–150 cm
Virágzás
Sárga, százszorszépszerű virágok lapos ernyőkben júliustól októberig
Szaporítás
  • Mag

Nyugalmi időszakAlacsony levélrózsaként telel át; a második évben virágzó szárat hajt

Kifejlődési időA második évében virágzik, nagyjából 15 cm-től 1,5 m magasan, júliustól októberig

Talaj és éghajlat

Talajtípusok
homokdűnék, gyep, legelő, útszéli padkák, parlag
Szárazságtűrés
Igen

Fény és elhelyezés

Származás
Európától Mongóliáig és a Kaukázusig
Hová tedd
  • gyep
  • legelőszélek
  • útszéli padkák
  • parlag
  • homokdűnék

Biztonság

Mérgezőség
  • MacskákMérgező
  • KutyákMérgező
  • LovakMérgező

Invazív fajAz Egyesült Királyság 1959-es Weeds Actje kártékony gyomként listázza, a 2003-as Ragwort Control Act pedig kötelező gyakorlati kódexet ír elő a legelők közelében való terjedésének szabályozására.

Adatok forrásaGBIF: Jacobaea vulgaris Gaertn.Plants of the World Online (Kew): JacobaRHS: Aggófű (Ragwort)ASPCA: Mérgező és nem mérgező növények, Oregon State University Extension: Tansy

Mélyen szeldelt, sötétzöld levelű tőlevélrózsa, amely nyár közepére, általában a második évében, apró sárga százszorszépek lapos ernyőjében szárba szökik: ez a jakabnapi aggófű, és egy lólegelőn vagy legelt szántószegélyen álló állománnyal érdemes gyorsan foglalkozni. A Jacobaea vulgaris az elfogadott botanikai név; a lótartók többsége a növényt még mindig Senecio jacobaea néven ismeri. Pirrolizidin-alkaloidokat tartalmaz, amelyek miatt a zöld vagy szárított növényi anyag halálos májkárosodást okozhat lovakban és szarvasmarhákban. Ugyanakkor, kevésbé drámaian, a bíborfény (cinnabar-lepke) hernyóinak legfontosabb tápnövénye, és méheket meg lepkéket vonz, részben ezért szabályozzák az irtását, nem pedig egyszerűen ösztönzik.

A jakabnapi aggófű felismerése

Az első évben az aggófű csak alacsony, tollas, mélyen szeldelt, sötétzöld levelekből álló tőlevélrózsát hoz, amely a földön áttelel. A második évben ebből a rózsából virágzó szár nő ki, körülbelül 15 cm-től 1,5 m magasra, a körülményektől függően, az RHS és az Oregon State University Extension szerint. A virágok júliustól októberig nyílnak nagy, lapos ernyőkben, sárga, százszorszépszerű fejekben, amelyeknek mindegyikét nagyjából 15 sugárvirág veszi körül egy sötétebb középső korong körül. Egyetlen érett növény 100 000 vagy még több magot is érlelhet, mindegyik szélhordásra szolgáló szőrcsomón ül, ezért egyetlen kezeletlen növény egy-két szezon alatt egy egész szántószegélyt behinthet.

Miért veszélyes a lovakra és a haszonállatokra

A veszélyt a pirrolizidin-alkaloidok jelentik, amelyek a növényben frissen és szárítva is jelen vannak. Az RHS szerint a legelő állatok általi lenyelés súlyos májkárosodást okozhat, és halálos lehet, ez a kockázat kiterjed a rokon fajokra, például a mocsári és a szürke aggófűre is. Az ASPCA aggófű-profilja ugyanezekről az alkaloidokról azt írja, hogy fokozatos májelégtelenséget okoznak, amit néha „sétáló betegségnek” vagy „álmos tántorgásnak” hívnak: az állatok eleinte gyakran egészségesnek látszanak, majd napok, egy hét alatt leromlanak, fogyással, gyengeséggel, ásítással, koordinációs zavarral és a nyálkahártyák elsárgulásával, ahogy a máj felmondja a szolgálatot. Az aggófű frissen nem túl ízletes, ezért a mérgezés általában akkor történik, ha az állatoknak nincs más takarmánya, vagy ha az aggófű belekerül a szénába, ahol ugyanolyan mérgező, és nehezebb kiválogatni, elkerülni. Az Oregon State University Extension hozzáteszi, hogy a szarvasmarhák és a lovak vannak a legnagyobb veszélyben, a juhok és kecskék viszonylag kevésbé fogékonyak, bár nem kockázatmentesek.

Jogi státusz: a Weeds Act és a Ragwort Control Act

Az Egyesült Királyságban a jakabnapi aggófű az 1959-es Weeds Act alapján kártékony gyomnak nevezett öt növény egyike, a listán a szúrós aszat, a mezei aszat, a fodros lórom és a lapulevelű lórom is szerepel. A 2003-as Ragwort Control Act egy gyakorlati kódexet adott hozzá a terjedésének megakadályozására, és az RHS megjegyzi, hogy ennek be nem tartása bizonyítékként használható egy olyan földtulajdonos elleni jogi eljárásban, akinek az aggófüve a szomszédos legelőre terjedt. Mindez nem teszi egyértelműen törvénytelenné az aggófű termesztését: a jogszabály a lovak és haszonállatok közelében való terjedését célozza, nem a vad sarokban növő növényt, ahol nincs a közelben legelő. Az Egyesült Államok egyes részein az Oregon State University Extension a tansy ragwortot (Jacobaea vulgaris) széles körben elterjedt invazív gyomként írja le, amelyet a területkezelőktől az aktív irtás elvár, a nyugati parton való megtelepedése óta pedig külön biológiai védekezési programok működnek.

Kézi irtás: az időzítés többet ér a vágásnál

Az RHS legvilágosabb gyakorlati tanácsa egyben a legellentmondásosabb is: ne csak vágd le az aggófüvet. A virágzó szár levágása elhárítja a közvetlen magveszélyt, de hajlamos arra késztetni a növényt, hogy évelőként viselkedjen ahelyett, hogy virágzás után elhalna, ahogy általában tenné, így a lenyírt folt a következő évben sűrűbben térhet vissza. A jobb ablak az első év, amikor a növény még csak levélrózsa virágzó szár nélkül: a magoncok megkapálása, mielőtt megerősödnek, vagy a rózsák kézi kihúzása és kiásása még azelőtt megoldja a gondot, hogy bármilyen magot érlelhetne. Az Oregon State University Extension azt ajánlja, hogy a növényeket gyökerestől ássuk ki, amikor a talaj nedves, mert akkor a gyökérrendszer tisztán kiemelhető, a kihúzott anyagot pedig a szemétbe vagy a hulladéklerakóba tegyük, ne a komposztra, mert az alkaloidokkal teli növényi anyag és az életképes mag is túléli az otthoni komposztálást. Az RHS által ajánlott 10 cm vastag szerves mulcsréteg egy olyan szegélyágyáson, ahol az aggófű gondot okozott, segít megakadályozni, hogy a következő magoncok megtelepedjenek.

Biológiai védekezés: bíborfény-lepkék és bolhabogarak

Ahol a gépi irtás nem kivitelezhető nagy területeken, három rovart vetettek be kifejezetten az aggófű ellen: a bíborfény lepkét (Tyria jacobaeae), amelynek narancssárga-fekete csíkos hernyói csupasz szárig megehetnek egy növényt; az aggófű-bolhabogarat (Longitarsus jacobaeae), amelynek lárvái a gyökerekben táplálkoznak, míg a kifejlett egyedek kis lyukakat rágnak a levelekbe; és az aggófű-magfejlégyet (Botanophila seneciella), amelynek lárvái a magfej belsejéből pusztítják el a fejlődő magokat. Az Oregon State University Extension szerint ott, ahol bolhabogarakat engedtek szabadon, hét év után a tansy ragwort több mint 90 százalékos visszaszorítását érték el, és a nyugati part szélesebb biológiai védekezési programját nagy sikertörténetnek írja le. Az eredmények nem általánosak: ugyanez a szaktanácsadó szolgálat megjegyzi, hogy a gyom még mindig terjed a Csendes-óceán északnyugati részének hidegebb belső vidékein, ahol ugyanezek a rovarok eddig nem tudtak megtelepedni.

Az aggófű ökológiai értéke a figyelmeztető címkéken túl

A haszonállatokra vonatkozó figyelmeztetéseket félretéve az aggófű egyike a brit útszélek és sövénypartok értékesebb vadvirágainak: az RHS több mint 200 gerinctelen fajt jegyez rajta, és a nappal repülő bíborfény-lepke elsődleges tápnövénye, amelynek fekete-narancs csíkos hernyói nyáron látható csoportokban táplálkoznak. Ugyanazok a lapos ernyős virágfejek, amelyek miatt az aggófű könnyen felismerhető, a szezon későbbi részében erős nektár- és pollenforrást is jelentenek méheknek és lepkéknek, amikor sok más útszéli növény már elvirágzott. Ez az ökológiai érték az oka annak, hogy a növényt a legtöbb környezetben kezelik, nem pedig látásra irtják: egy legelő állat nélküli útszélről vagy vad sarokból minden aggófű kihúzása valódi vadvédelmi erőforrást cserél egy olyan kockázatra, amely az adott környezetben nem igazán létezik.

Gyakori hibák

  • A kihúzott aggófű komposztálása. Az otthoni komposztkupacok ritkán melegednek fel eléggé ahhoz, hogy megbízhatóan elpusztítsák az aggófű magját vagy lebontsák az alkaloidjait; az Oregon State University Extension a kihúzott növények szemetesbe vagy hulladéklerakóba tételét ajánlja.
  • Vágás kihúzás helyett. Ahogy az RHS megjegyzi, a virágzó szár levágása arra készteti az aggófüvet, hogy évelőként viselkedjen ahelyett, hogy természetesen elhalna, így a lenyírt folt a következő évben gyakran sűrűbben tér vissza.
  • Azt hinni, hogy a ló elkerüli. Az aggófű frissen nem különösebben ízletes az ASPCA és az RHS szerint, de az állatok akkor is megeszik, ha a legelő rövid, vagy tudtukon kívül a szénában, ahol ugyanolyan mérgező, és nehezebb észrevenni.
  • Minden észlelést vészhelyzetként kezelni. A lelegelő területektől és a szénatermő réteken kívül az útszélen vagy vad sarokban meghagyott folt bíborfény-hernyókat és beporzókat táplál, nem jelent veszélyt a haszonállatokra.
  • Az ugyanazon a földön élő juhok és kecskék figyelmen kívül hagyása. Az Oregon State University Extension szerint kevésbé fogékonyak az aggófű-mérgezésre, mint a lovak és a szarvasmarhák, de a kevésbé fogékony nem azt jelenti, hogy biztonságos, és a vegyes legeltetés nem szünteti meg az irtás szükségességét.
Megosztás

Teszteld a növényismereteidet

Koppints a kártyára, hogy megfordítsd, és megtudd a választ.

A jakabnapi aggófű általában a második évében virágzik és hal el, kétéves növényként viselkedve. Koppints a válaszért
Az RHS az aggófüvet általában kétévesként írja le: az első éves rózsa áttelel, majd virágzó szár nő, és a növény a második évi virágzás után elpusztul.
A juhok és kecskék ugyanúgy fogékonyak az aggófű-mérgezésre, mint a lovak és a szarvasmarhák. Koppints a válaszért
Az Oregon State University Extension szerint a juhok és kecskék kevésbé fogékonyak az aggófű-mérgezésre, mint a lovak és a szarvasmarhák, bár nem kockázatmentesek.
Az Egyesült Királyságban a jakabnapi aggófű az 1959-es Weeds Act alapján kártékony gyomnak minősül. Koppints a válaszért
Az RHS megerősíti, hogy az aggófű az 1959-es Weeds Act alapján kártékony gyomként listázott öt növény egyike, két aszat- és két lórom-faj mellett.
A virágzó aggófű-szár levágása megbízhatóan elpusztítja a növényt, mielőtt újra kihajtana. Koppints a válaszért
Az RHS arra figyelmeztet, hogy a vágás hajlamos arra késztetni az aggófüvet, hogy évelőként viselkedjen ahelyett, hogy természetesen elhalna, így a lenyírt folt a következő évben gyakran sűrűbben tér vissza.
A bíborfény-lepke hernyói az aggófűvel táplálkoznak, és az erősen fertőzött növényt csupasz szárig lerághatják. Koppints a válaszért
A Washingtoni Egyetem kertészeti forrásai szerint a bíborfény hernyói falánkul esznek aggófüvet, a fertőzött növényeket csupasz szárig lerágva.

Hírlevél

Évszakos tippek a növényeidhez

Rövid, gyakorlati e-mailek minden évszakváltáskor: mit érdemes öntözni, átültetni, metszeni vagy megvédeni, a megfelelő időben. Ingyenes, spam nélkül.

Köszönjük!

A feliratkozásodat rögzítettük. Hamarosan találkozunk a postaládádban.

Források

A kalauz elkészítéséhez felhasznált hivatkozások

Hasonló növények